Dr. Csiki Péter, vezető fogszabályozó szakorvos
Fogorvosi diplomáját a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán 1994-ben szerezte.
1998-ban fog és szájbetegségek, 2000-ben fogszabályozás szakvizsgát szerzett.
1994-től 2002-ig a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikáján klinikai orvosként majd egyetemi tanársegédként dolgozott. Részt vett a magyar és angol nyelvű hallgatók oktatásában valamint a posztgraduális hallgatók képzésében.
2000-től a Madenta Fogászati Csoport fogszabályozó szakorvosa, 2006-tól vezető fogszabályozó szakorvos, feladata a cég fogszabályozó tevékenységének irányítása, kontrollja és a fogszabályozó szakorvosok és asszisztensek tudásának folyamatosan a legmagasabb szinten tartása.
A Damon Technika (lágy erővel működő fogszabályozó készülék – 2004-től), a láthatatlan fogszabályozás (lingual technika – 2000-től, és Invisalign – 2002-től) valamint az arcesztétika által meghatározott kezeléstervezés és a fogszabályozásban alkalmazott Smile-Design egyik első hazai alkalmazója, ezen szakterületek hazai szaktekintélye, fogszabályozó kurzusok és kongresszusok előadója. Nemzetközi kongresszusok és kurzusok rendszeres résztvevője a világ számos pontján.
2008 óta hivatalos Damon előadó, fogszabályozó orvosoknak kurzusokat és előadásokat tart a témában, tagja a Magyar Fogszabályozó Társaságnak.
Regisztrált fogszabályozó szakorvos Írországban, Angliában és Olaszországban -2005 óta Milánóban is praktizál.
Angolul és olaszul beszél.








