Implantáció - a „hibátlan, és hibátlanul működő fogak” koncepciója
Úgy az egyiptomi, mint a kínai kultúra bölcsőjében már készítettek fogpótlásokat aranyból. Régészek, több olyan 5000 évnél is régebbi koponyamaradványokat találtak, amelyek azt bizonyítják, hogy a jól munkálható fémből fogakat, pótlásokat készítettek a kor újítói. A fogászati implantátumok igen nagy utat jártak be, mire az arany helyére porcelán és titán került. A XXI-ik században, implantáció céljából az állcsontba „műgyökeret” ültetünk, amely biokompatibilis (fiziológiás kapcsolatot biztosít az implantátum és a környező szövetek között) anyagból (titán) készül, tökéletes precizitású, az igazi fogat meghazudtoló funkcióval és esztétikával.
Magyarországon a MADENTA Fogászati Központ rendelkezünk az egyetlen KaVo* CAD/CAM (számítógép vezérelt tervezés és kivitelezés) fogtechnikai rendszerrel, amely a legkorszerűbb, szövetbarát anyagok egyedülállóan tökéletes precizitású megmunkálására képes.
A végeredménye: olyan új fog „születik”, mintha soha nem kellett volna megválnia az igazitól.
Implantológia
„Bármelyik fogunkat elveszíthetjük. Az elvesztés két legtipikusabb oka a fogat megtámadó káriesz (fogszuvasodás) vagy a parodontózis (fogínysorvadás). Nem ritka, hogy az esetleges foghiány okozója egy szerencsétlen baleset. A foghiányt azonban, - mindegy, hogy kicsi vagy nagy -, a lehető legrövidebb időn belül orvosolni kell, szükségessé válik tehát a fogpótlás. Mit tegyünk? Egy híd vagy egy kivehető műfogsor? Tapasztalatunk szerint a részleges vagy teljes protézis igen sok pácienst zavar. A műfogsor - az implantátummal ellentétben - gyakran jár kellemetlen mellékhatásokkal. Korlátozódnak a rágási funkciók, nehéz szépen beszélni, akár egy erőteljes tüsszentésnek is kínos következményei lehetnek. Kisebb foghiányok, vagy egy fog hiányának megszüntetéséhez, az eddigi fogpótlásoknál a szomszédos fogakat is be kellett vonni, le kellett csiszolni - még akkor is, ha azok egészségesek voltak. Létezik azonban más megoldás! A mai modern fogorvostudomány a normál fogpótlások egy új alternatíváját kínálja Önnek:
EGY BIZTOSAN RÖGZÍTETT IMPLANTÁTUMOT!
A modern fogászat régen túlnőtt a gyógyítás határain. Az új évezred legnagyobb kihívása a tökéletes fogsor élménye. Az implantológia, azaz a fogbeültetés a szájsebészet illetve a fogpótlástan mára már külön szakterületté vált ága”.
Mik azok az implantátumok?
„Fogbetegség vagy foghiány esetében minden protetikai kezelésünk célja már a kezdetektől fogva az, hogy a természetes viszonyokat a lehető legpontosabban állítsuk helyre. Minél kevesebb foga van a Páciensnek, annál nagyobb kihívás ezt a célt elérni. Az implantátumok páratlan megoldást kínálnak a hiányzó fogakat helyettesítésére, beleértve ebbe a fogak gyökerét is. A korábbi fogak helyére, az állkapocsban helyezzük be őket. A gyógyulási (csontosodási) idő (kb 3-6 hónap) alatt végbemegy az implantátum csontintegrációja. Ezen időszak alatt az implantátumok a nyálkahártya (fogíny) alatt helyezkednek el, amely pozíció védi őket a terheléstől. A három hónap leteltével a fejet (felépítmény) becsavarjuk az implantátumba, amelyen az "új fogat" rögzítjük. A foggyökér helyet az implantátum veszi fel a rágóterhelést, majd azt egyenletesen továbbítja az állkapocs irányába. Annak érdekében, hogy a mesterséges foggyökér biztosan tudjon rögzülni az állkapocsban, az implantátumnak három fontos követelménynek kell megfelelnie:
- Az implantátumokat biológiailag semleges titánból készítjük. A titánt elfogadja az emberi szervezet, ezért nem kerülhet sor kilökődésre az anyag tulajdonságai miatt.
Az implantátumok érdes felülettel rendelkeznek. Ezáltal kedvezőbbek a feltételei az "új foggyökér" biztos gyógyulásának és rögzülésének a csontban.
Az implantátumok különleges formája biztosítja a tökéletes rögzülést közvetlenül az implantáció után (primer stabilitás), és óvja az állkapcsot rágás közben.
A fogászati implantátum egy műgyökér, mellyel a hiányzó foggyökeret, egy apró sebészeti beavatkozással pótoljuk. Erre kerül, bizonyos idő után (általában 3-6 hónap) a fogpótlás, a korona, híd vagy kivehető pótlás”. Az implantátumokra készülő fogpótlások tervezése és kivitelezése igazi team munka: a szájsebész, a fogorvos és fogtechnikai laboratóriumi csapat együttműködése.
A legmodernebb képalkotó eljárások (RTG, Cone-Beam CT), számítógépes szoftverek (Nobel Guide) segítségével előre elkészíthetjük azokat a sebészi sablonokat, amelyekkel az esztétikai elképzelések is megtervezhetők. Amennyiben kiegészítő ínyplasztikára, vagy egyéb lágyrész korrekcióra van szükség, azt a későbbiek során parodontológus illetve szájsebész munkatársunk elvégzi.
Rögzített fogpótlás a kivehető helyett
„Rögzített fogpótlásra megfelelő anatómiai viszonyokra illetve csontmennyiségre és minőségre van szükségünk. Ha ez nem áll rendelkezésre, a csontpótlás, illetve az esetleges arcüreg-emelés ma már napi rutin beavatkozásnak számít. Természetesen ilyen esetekben a kezelés időtartama megnyúlik, hiszen új csontnak kell képződnie, de pácienseink elégedettsége egyértelműen visszaigazolja, hogy megéri rá várni”!
Az implantátumok remekül alkalmazhatók továbbá kivehető fogpótlások alátámasztására is, ezzel elkerülhető azok billegése, mozgása, viselésük könnyebbé válik.
Egy-egy hiányzó fog esetében elkerülhető a híd készítése, implantátum behelyezésével. Így esztétikai, funkcionális és tisztíthatósági szempontból is sokkal kedvezőbb pótlásokat, vagyis szóló koronákat készíthetünk. Az implantátum zavartalan beépüléséhez elengedhetetlen a pontos anamnézis és a kifogástalan szájhigiéné.
Milyen esetben használhatók implantátumok?
Az implantátumok létjogosultságát (indikáció) fogorvosaink állapítják meg.
Egy új életminőség
„Az implantátumok előnye kézenfekvő. Az Ön fogai stabilan rögzülnek, látni fogja, hogy az "újak" segítenek Önnek önbizalma visszanyerésében. Jóllehet az implantátumok alkalmazásával sem lehet minden esetben lemondani a kivehető fogpótlásról, a protézisek mérete azonban jelentősen csökkenthető és a természetes kiindulóponthoz jobban igazítható. Úgy viselheti "új fogait", mintha azokkal a természet áldotta volna meg! A protézis stabilabb rögzítése lehetővé teszi Önnek, hogy nagyobb erővel rágjon és ez által minden ételt elfogyaszthasson, amit csak megkíván. A protézis így már beszéd közben sem zavaró, Ön ismét szívből nevethet”.
Az implantáció menete
Mindenekelőtt fogorvosunk és szájsebészünk alaposan megvizsgálja Önt. Az esetlegesen előforduló gyulladásokat meg kell gyógyítani mielőtt sor kerül az implantációra. A szuvas fogakat és a parodontózis kezelni kell. Általános megbetegedés esetén szükség lehet a háziorvossal történő konzultációra.
Miután fogorvosunk átfogó képet készített az Ön harapásáról, tájékoztatta Önt a kezelésről és minden megtervezésre került, kezdődhet a beavatkozás.
„Helyi érzéstelenítést követően az implantátum helyének megfelelően metszést ejtünk az ínyen, és a legtöbb esetben lebenyt képezünk. Igény esetén a kezelés természetesen altatásban is elvégezzük, bizonyos esetekben (pl. 6 implantátum egyidejű behelyezése) kifejezetten javasoljuk is. Az implantátum-ágyat előkészítjük, az implantátumot elhelyezzük, majd összevarrjuk a nyálkahártyát. Az implantáció utóhatása az esetek többségében 2-3 napos kellemetlenséggel jár. Ezen idő alatt a műtéti területen előfordulhat duzzanat és esetlegesen gyenge fájdalom, mely azonban gyógyszerekkel – igény esetén teljes mértékben megszüntethető. A műtétet követő rendszeres lágylézerrel történő kezelés felgyorsítja a gyógyulást, az esetlegesen kialakuló komplikációk lehetőségét csökkenti. Azzal, hogy az implantátumot nyálkahártyával fedjük, megvédjük a gyógyulási időszakban a nemkívánatos terheléstől, így az zavartalanul begyógyulhat. Esettől függően az implantátum 3-6 hónap elteltével tökéletesen beépül a csontba. Ezután a felépítményt belecsavarják az implantátumba, amelyen rögzül majd a fogpótlás”.
Aki kaphat implantátumot
„Természetesen vannak olyan esetek, ahol nem kerülhet sor implantációra.
Például:
- Az állcsontok növekedése nem fejeződött be
- Általános sebészi kontraindikációk
- Bizonyos csontbetegségek
- Kötőszöveti, érrendszeri, immunológiai betegségek
- Kezeletlen/nagyon súlyos diabetes
- Kardiológiai betegségek bizonyos formái
- Vérképző szervi zavarok
- Endokrinológiai zavarok
- Vesebetegségek
- Idegrendszeri betegségek
- Pszichológiai instabilitás
- Együttműködésre képtelen/szájhigiéné fenntartására képtelen páciensek
- Alkoholizmus, erős dohányosság, drogfogyasztás
- Tisztázatlan eredetű arcfájdalmak
- Sjögren-szindróma
- Terhesség
- Állcsontokat érő irradiatio, kemoterápia
- Anatómiai okok, csontszövet mennyiségi, minőségi elégtelenségei
- A csont/lágyrészek patológiás elváltozásai az implantátumok közelében
- Elhanyagolt szájhigiéné, generalizált marginális parodontitis
- Bizonyos harapási rendellenességek, diszfunkciók
Cukorbetegek kaphatnak implantátumot, ha vércukruk jól beállított és a kezelési idő alatt azt fokozottan ellenőrzik. Ebben az esetben szoros együttműködésre van szükség a háziorvossal.
Különösen nagy jelentősége van az alapos fog-, és szájápolásnak az implantátum hosszú élettartama érdekében ugyanúgy, mint a természetes fogaknál. A nem kielégítő fog-, és szájápolás előbb vagy utóbb az implantátumok elvesztéséhez vezet. Ezért ha a fogápolás nem kellő mértékű, nem javasolhatjuk az implantátumok beültetését”.
Az implantátumok élettartama
„Az implantátumok megfelelnek a tartós fogpótláshoz szükséges minden technikai követelménynek. Meddig örülhet Páciensünk implantátumainak? Az elsősorban rajta múlik! Alapos szájhigiéniával megelőzhetőek a gyulladások, amelyek az implantátumok legádázabb ellenségei. Számtalan Páciensünk évek óta panaszmentesen használja implantátumait. Abban az esetben, ha a szájhigiéniára vonatkozóan szigorú tanácsainkat megfogadja, pótlásával ez irányú probléma nem lehet”.
Végül a legfontosabb kitétel: az Ön minden napi fog-, és szájhigiéniája!
Fogorvosaink és dentálhigiénikusaink minden esetben tanácsot adnak, hogyan és mivel tudja leghatékonyabban, legjobban ápolni fogait, pótlásait. A fogkrémek, az optimális formájú fogkefék palettája igen széles, többségük kereskedelmi forgalomban is kapható, csak úgy, mint a fogselymek.
Kérjük, tartsa be fogorvosa javaslatait:
feltétlenül mosson fogat naponta 3 alkalommal
félévenkénti ellenőriztesse fogait az orvosnál.
„A jó fog-, és szájhigiéniával nem csak a természetes fogai egészségét tarthatja meg, hanem az implantátumra helyezett "új fogainak" is hosszú időn keresztül maximális funkcionalitást biztosít”.
Szakértelemmel és szeretettel várjuk Önt a MADENTA Rózsakertben!











